2016. március 7., hétfő

99. A bestia nyomában

Vannak súlyok a kettlebell világában, amelyek külön nevet is kaptak. Ilyen a bestia -vagy angolosan beast - néven emlegetett 48 kilós gömbsúly is. Van egy kihívás a Beast Tamer - vadállat szelidítő, ami három ezzel a bizonyos súllyal véghezvitt gyakorlatból áll. Ebből az egyik a katonai nyomás, amit amúgy is nagyon kedvelek. Sajnos a másik két gyakorlat (az egylábas guggolás, és a húzódzkodás) még súly nélkül sem megy, így azok teljesítése legfeljebb nagyon távoli célként lebeghet előttem. Viszont a nyomás az a gyakorlat, ahol a testsúlyom nem korlátoz, így már jó ideje kacérkodom azzal, hogy legalább ennek mennie kell. Ma láttam egy videót, ahol egy orosz fiatalember végzett nyomásokat egy nagy súllyal, push press stílusban, ami némileg eltér a katonai nyomástól, és van benne egy kis lendület. Innen lopva az öltetet egy-egy 32 kilóval való török felállás után megpróbálkoztam a 32+16 kg ilyen jellegű kinyomásával. Bár akadtak gondok a két súly fülének összemarkolásával, végül mindkét oldalamon kiment egy-egy ismétlés. Nagyon örültem neki, bár ez még nem a katonai nyomás, de már egy lépéssel közelebb kerültem hozzá. Nagy örömömben csináltam 7-7 ismétlést 32+6 kilóval, ezúttal már a szabályosabb formát követve. Nem biztos, hogy tökéletes volt a forma, de jó érzés volt. Csináltam még 5-5 guggolást 32-vel a súlyt clean pozícióban tartva, valamint 5-5 felemás evezést 32 és 16 kilóval. Az edzés rövidsége ellenére jó volt, és örömmel töltött el.
Az edzés lista szerűen:
1-1 TGU @32
1-1 PP @32+16
7-7 MP@32+6
5-5 FSQ@32
5-5 Row@32-16