2016. január 30., szombat

83. Időre

Csak tömören: összesen 300 ismétlés időre.
60 lendítés
30-30 katonai nyomás
60 lendítés
30-30 egykezes felhúzás
60 lendítés

Dina kevesebb, mint 17 perc allatt végezte ki a gyakorlatot. Nekem kb 32 perc kellett hozzá

2016. január 28., csütörtök

82. 300

Dina sajnos alaposan megfázott, így a mára tervezett edzés helyett más programot eszeltem ki. Bár, hogy én eszeltem ki az túlzás. Az ihletet az interneten látott harminc napos kihívás adta, amelyben napi háromszáz ismétlés van előírva swing-ből. Mivel éjszaka elaludtam kicsit a vállam, ezért gondoltam legyen még egy nap, amikor nincs katonai nyomás. Így alakult ki a következő minimál program:
Fekvőtámaszok: 8-8-6-5-7
Lendítés:20x15
Az első tíz percben még tudtam tartani a percenkénti indulást, de tíz percnél, illetve utána egyre gyakrabban hosszabb szünetet kellett tartsak, hogy helyreálljon a légzésem, és a derekam is bírja a terhelést. Elég jó terhelést adott ez a program így reggelre, de azért meg lehetett csinálni. Az viszont jól látszik, hogy az 1000 lendítést megcélzó kihívás (kb. egy órán belül) teljesítése még odébb van.

2016. január 27., szerda

81. Reggeli lendület

Már tegnap azon gondolkodtam, hogy bármennyire is szeretem gyakorolni a katonai nyomást, ahhoz, hogy fejlődni tudjak benne be kell iktatnom pár edzést, amiben nem szerepel. Bízva abban, hogy egy kis lazítás után jobban megy majd. Ez persze nem azt jelenti, hogy kihagynám az edzést. A mai adag ez volt:
Fekvőtámaszok: 8-8-6-5-7
Török felállás: 1-1
Lendítés: 40-30-20-10 az első kört 30-ra terveztem, de kiment 40 is. Az alkaromat és a derekamat kellemesen megdolgozta, és pulzusomat is jól megemelte.
Egy kezes koffer elemelés: 4x8-8 már egy ideje terveztem, hogy ezt a gyakorlatot is beiktatom a repertoárba. Most eljött az ideje.
Serleg guggolás: 5x5 ezt még lenne hova fejleszteni, de már annak is örülök, hogy arra rávettem magam, hogy csináljam.
Nem volt hosszú edzés, de ma reggelre megfelelt.

2016. január 26., kedd

80. Keddi Echo

A ma reggeli gyakorlás ismét fekvőtámaszokkal indult (8-8-6-5-7), majd némi átmozgatás után következett az Echo becenévvel ellátott torna (90/30 x5x2 időosztásban). Tehát két kör volt a következőkből

  • 90 másodperc lendítés (SW), 30 másodperc pihenő
  • 90 másodperc csípőemelés vállhíd tarásba, 30 másodperc pihenő
  • 90 másodperc elemelés (DL), 30 másodperc pihenő
  • 90 másodperc kitörés (Lunges), 30 másodperc pihenő
  • 90 másodperc döntött törzsű húzás egy kézzel (Batwing) 30 másodperc pihenő

A második 10 perc már nem ment nekem olyan jól. Főleg a swing-nél és a deadlift-nél voltam gyengébb. Aminek örülni tudok, hogy az első swing körben csak kb 50 másodperc után kellett pihennem.

2016. január 25., hétfő

79. Ötösével a harmincas létráról

Ma hivatali ügyek intézése miatt a reggeli edzés estére csúszott. Nem akartam túlbonyolítani így a következő gyakorlatsort csináltam:
Fekvőtámaszok: 8-8-6-5-7
Majd következett a lendítés létra, katonai nyomásokkal színesítve:
30 SW + 5-5 MP
25 SW + 5-5 MP
20 SW + 5-5 MP
15 SW + 5-5 MP
10 SW + 5-5 MP
5 SW + 5-5 MP

Bő húsz perc alatt végeztem is vele. Jó volt.

2016. január 24., vasárnap

78. VAS-árnap

5x6 fekvőtámasz után kicsit alaposabb bemelegítés, melynek során gyakoroltuk az egykezes lendítést (1HSW) és a clean-t. Majd belevágtunk a mai 20 perces blokkba, ami a delta nevet viselte, és a körök számának maximalizálását tűzte ki célul (AMRAP). Egy kör a következőkből állt:
13 swing
8 (4-4) clean
5-5 military press

Nekem végül 6 kört sikerült teljesíteni, míg Dinának kilencet. Végül csináltunk némi levezetést.